Budapest, Révész utca 27-31.
1861-ben beindult az első pesti gázgyár, és ezzel megjelent az ipari szintű gáztermelés és -szolgáltatás Magyarországon.
Bővebben:
1815-ben Széchenyi nyugat-európai utazásai során jutott el Angliába, ahol egy "gázgép"-t is tanulmányozott, majd a készüléket meg is vásárolta. Nagy izgalommal hozta el a modellt - ezért a csempészésért akkoriban halálbüntetést
is kaphatott volna! Az elhozott modell alapján Cenken építette fel az ország első gázfejlesztő telepét, bár a nagycenki kastélyban csak később, 1867-ben jelentek meg az első gázlámpák.
1816-ban Tehel Lajos saját készülékben előállított gázzal világított. Később a Nemzeti Múzeum őre lett, az ő feladata volt a múzeum oldalán elhelyezett gázlámpa kezelése. 1826-ban már egy gazdag bankár, Kappel Friderik házán
is megjelent a gázlámpa. Az 1837-ben - a mai East-West Business Center telkén - megnyíló Nemzeti Színháznak már saját gázfőzője volt: tűzön főzött gázzal világították meg a színházat. Ez olyan jól sikerült, hogy később már
értékesíteni is tudtak a gázból. 1857 után viszont már a józsefvárosi gáztársaságtól vettek gázt: naponta két nagy ballon gázt két munkás cipelt el a színházig. (A különleges szállítmány mindig jókora derültséget váltott ki a
járókelőkből...) A Józsefvárosi Gázgyár volt az első ilyen profilú cég Magyarországon: 1856 december 23-án kezdték meg a gáz termelését. Délután 5 órakor kigyúlt a Kerepesi út és a Belváros 838 gázlámpája. A cég Stefany Lajos vezetésével a Lóvásártéren (később Köztársaság tér, ma: II. János Pál tér) működött. Aki járt már a Fővárosi Gázművek ügyfélszolgálatán, az tudja: ma is itt van a gázszolgáltatás fővárosi központja. A gázgyár 1855 és 1881 között épült ki, három retortával, azaz kokszoló kemencével.
A gázgyár építésével egy időben megjelentek a gázkészülékek is. Egy korabeli hirdetésben olvashatjuk: "Mindennemű gázvilágítási tárgy lerakata Kishíd-utca, Angol királynő Szálloda. Gázcsillárok, falikarok, girondolok, kandelláberek, utcai-, udvari-, előtér és kijárati lámpások, valamint a legújabb alpakka, pakfon csillárok és falikarok, szállodák, vendéglők és kávéházak részére." 1857 elején már az első üzemzavar kapcsán írt Gáztársulat-közleményt is lehozta a Pester Lloyd: "A termelő üzemben hirtelen beállott üzemzavar következtében sajnálatunkra nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ma és a következő napokon a teljes gázszükségletet kielégíthessük. A szükséges intézkedéseket megtettük, hogy az utcákon és tereken a gázvilágítás olajvilágítással pótoltassék és ezáltal a beállott hiányosság a nyilvános közlekedést hátrányosan ne befolyásolhassa. Amidőn a város közönségét és különösképpen igen tisztelt fogyasztóinkat erről értesítjük, egyben biztosítjuk közönségünket, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az éppen úgy nem várt, mint hátrányos zavart a lehető leggyorsabban megszüntessük." Az üzemzavart - melyet a füstjáratok eldugulása okozott -, január 30-áig elhárították, baleset nem történt.
1856 karácsonyán megjelenhettek az első gázlámpák is - Nyugat-Európához képest úgy egy évszázados késéssel. Bécsben például már 1689-től létezett közvilágítás - igaz, kezdetben még olajlámpásokkal. A Pesti Napló szerint "Az utcai gázvilágítás végre-valahára beköszöntött." Először a Belvárosban, Lipótvárosban és Józsefvárosban vezették be a közvilágítási rendszert. 1858-as állapot szerint már 1460 köz- és 11861 magáncélú gázlámpát üzemeltettek. Természetesen Buda sem akart lemaradni, így 1862-ben a Lánchídon átvezettek egy gázvezetéket. Négy évvel később a mai Margit körúton már egy kis gázgyár is működött, ahonnan még Óbudának is szállítottak gázt. 1872-ben a Váci út és a Zsilip utca sarkán nyílt meg a harmadik gázgyár Újpesten. 1884-ben a Ferencvárosi Gázgyár volt a negyedik a sorban. 1857 és 1907 között fél évszázad alatt a gázfogyasztás 1,7 millió köbméterről 50 milliósra nőtt évente. 1907-ben már 370 ezer gázláng égett a városban. 1909-ben a főváros a gázgyárakat előbb saját kezelésbe vette, majd a következő évben megvásárolta őket az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársaságtól. Ezzel alakult meg Haltai Ferenc igazgatósága alatt a "Budapest Székesfőváros Gázművei" vállalat. Haltai vetette fel egy új, modernebb gázgyár építésének gondolatát, melynek eredménye lett később az Óbudai Gázgyár.
Az Óbudai Gázgyár helyét a Tanács jelölte ki, a gyárat Weiss Albert (a zürichi gázgyár igazgatója), Bernhauer Izidor, és Schön Győző mérnök tervezték. Olyan helyszínt kerestek, amely ki tudja aknázni az olcsóbb dunai szállítást, nem esik túl messze a várostól, de nem is szennyezi annak levegőjét. Így esett végül a választás az óbudai Homokos-dűlő területére - erről a döntés a Tanács 1909 július 7-iki ülésén született meg. A telek mély fekvése nem volt szerencsés, ezért 1850 méter hosszan védőgátat is ki kellett építeni az árvízvédelem jegyében, és a terület feltöltéséről is gondoskodni kellett. A költségvetést jelentősen túllépték, 31 milllió aranykorona helyett 40 milliónál végződött az építés számlája. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a régi gázgyárak elérték kapacitásuk felső határát, így 1914-ről 1913-ra előrehozták az óbudai új gyár átadását. 1913 október 18-án kezdték meg a termelést - bár a hivatalos átadásra csak 1914 június 15-én került sor. Az óbudai létesítmény Európa legkorszerűbbjének volt mondható akkoriban. Egy svájci mérnök tervei alapján készült el a berendezés hetvennyolc kamrás kokszoló kemencével, 12 db generátorral, 2 db százezer köbméteres, 57,5 méter magas gáztartállyal és egy kiszállító kompresszor teleppel. 720 tonna vasanyagot épített be és másfél millió szegecset ütött be az építkezés során kb. 1700 munkás. Több, mint száz, többségében magyar cég dolgozott az építkezésen. Az óbudai létesítmény méreteit mutatja, hogy ennek beüzemelése után a négy régi gázgyár mindegyikét bezárták. 1914 nyarára elkészült a Révész utcai műhelyépület is - de csak évekkel később vehették használatba.
Nagy gondot okozott, hogy mire 1914-ben igazán beindult volna a termelés, a munkások jelentős részét besorozták: kitört az első világháború. 1915-ben még szerény növekedést is elértek a termelésben, 1916-ban pedig a koronázási ünnepségek idejére futtatták fel a gázgyártást, hogy fényárban ússzon a város. De közben munkásból, szállítóeszközökből és nyersanyagokból is egyre erősödött a hiány, így 1917-ben már korlátozni kényszerültek a termelést. A Révész utcai épület műhelyként be sem indulhatott, máris a Vöröskereszt hadikórháza lett. Az utcai közvilágítást 50%-kal csökkentették. Az is felmerült, hogy leáll a gyár, ám a rendőrség és a lakosság - attól tartva, hogy a sötét utcákon elhatalmasodik a bűnözés - nyomás gyakorolt a kormányzatra. A kormány felhatalmazta a Gázműveket, hogy az országban bárhol elraktározott szénkészletet lefoglalhassa és átvegye. A nehéz helyzetbe került dolgozókon saját élelmiszerüzletek berendezésével igyekezett segíteni a gyár. 1917 telén már súlyos gondok voltak az ellátásban: az első részleges üzemzavar december 7-én ütött be. 1918-ban már a gáznyomás csökkentésével korlátozták a fogyasztást: csak a használati csúcsidőszakban volt elegendően nagy nyomás, az egyéb időszakokban képtelenség volt meggyújtani a készülékek gázlángjait. Közben a gáz ára is drasztikusan emelkedett: 1917-ben 20 fillérről 26-ra, 1918-ban 36 fillérre. Az áremelkedést ellensúlyozta, hogy ez volt az egyetlen energiaforrás, amit nem jegyre adtak. A húszas években a rohamosan romló pénz okozott komoly fejfájást a szolgáltatónak.
Az első világháború előtt a Gázművek már több gázszerelési kirendeltséget is létesített - központjuk először a józsefvárosi telepen volt. 1927-ben a Gázművek a Rákóczi út 18. szám alatt, a Károly-palota nagytermében rendezte be új fogyasztói szolgálatát, ahol még főzőversenyeket is rendeztek. Hamarosan ezt a termet is kinőtték, így új irodát nyitottak a mai Bajcsy-Zsilinszky út 3. szám alatt. Szintén 1927-ből datálható a száraz gázmérők bevezetése. A sokféle gázüzemű készüléket főleg a csepeli Weiss Manfréd Művek és a Lámpagyár gyártotta. A harmincas években ugrásszerűen megnőtt a gázfogyasztás népszerűsége: az 1920-as 70000-ről 1941-re megduplázódott a fogyasztók száma. Nem is csoda, hiszen a gázt a házig ingyen vezették, a fogyasztónak csak a lakásba bekötést kellett állnia. Ráadásul a fűtő, sütő, világító, sőt, vasaló berendezések széles választékát kínálták eladásra és bérlésre is. Egy korabeli hirdetésben írták: "Gázvasaló nem okoz főfájást". 1932-ben a Bajcsy-Zsilinszky úti bemutató és előadó helyiségeket korszerűsítették - az itt tartott előadásoknak egy év alatt több, mint tízezer látogatója volt! A fogyasztás ugyanakkor drasztikusan visszaesett - ekkor már a nagy gazdasági világválság éveiben járt az ország. A gázgyár a termékválaszték bővítésével válaszolt: úti kátrányt, szurkot, naftalint stb. termeltek. A józsefvárosi telep egy részét eladták - a területen az OTI épített kórházat. Ekkor már másodszorra merült fel egy központi telep létrehozásának igénye, de a megvalósítás még váratott magára. Az egykori ferencvárosi gázgyár épületeit lebontották, a berendezését értékesítették. A második világháború kitörése után az Óbudai Gázgyárat hadiüzemmé minősítették. 1944 szeptemberében több, mint 80 nehézbomba-találat érte az üzemet: megsérült a generátortelep, a gáztartók, a vízmű és a kátránylepárló berendezés is. Novemberben a Margit híd felrobbantásával az ott haladó gázvezeték is megsemmisült. Mindezek dacára, ha akadozva is, de januárig fennmaradt a gázszolgáltatás. (Akkor egy kényszerű leállás miatt nagy károk keletkeztek a gyártási folyamatban.) December 28-án a szovjet csapatok elérték a Gázgyár területét.
fogyasztókat a gázellátásba
1945 elején a Gázgyár környékén tudták a fővárosban először beindítani az áramszolgáltatást - ehhez a gyár generátorait vették igénybe. Újjászervezték a gázszolgáltatást is. Februárban a meggyengült gáton áttört a Duna: a víz fél méter magasan állt a gyár területén - szerencsére csak három napig. A Petőfi híd romjain tákolt faszerkezeten, a Margit híd romjain és az újpesti vasúti hídon vezettek át gázcsöveket Pest ellátására:
1949-ben az elszámolási osztály más vállalatok hasonló osztályaival egyesült: létrejött a Díjbeszedő Vállalat. Három évvel később három vállalat jött létre: a Budapesti Gáz- és Kokszművek, a Fővárosi Gázszolgáltató Vállalat, és a Gázkészülékgyártó Vállalat. Öt évvel később az első kettő összevonásával hozták létre a Fővárosi Gázműveket. A Gázkészülékgyártó Vállalat gyakorlatilag a nulláról indult, miközben már létrejöttekor ontania kellett volna a gázmérőket. Mivel még 1953-ban is csak nagyarányú selejt mellett tudtak gyártani, a mérők hiánya miatt bevezették a gáz átalányfogyasztást is - ami aztán visszaélések sorának nyitott kaput. 1956-ban köszöntötték az ország kétszázezredik gázfogyasztóját - a lakossági fogyasztás is ugrásszerűen növekedett. 1960-61 során jelentős beruházás valósult meg: a Dunai Vasmű kőszéngázát 70 km hosszú távvezetéken hozták el a fővárosba. Már 1948-ban megjelent a földgáz Budapesten, de csak a hatvanas évek elején vált jelentőssé, amikor Albertfalván megépült az ONIA-GEGO francia rendszerű vízgőzös földgázbontó.
A hatvanas évektől kiépült a nagynyomású vezetékhálózat is. 1965-ben már 14 ipari üzemet láttak el közvetlenül, az értékesített földgáz mennyisége 65 millió köbméter volt. Óbudán modern diszpécserközpontot adtak át, amelyet következő nagy beruházásként 1968-ban az égéshő növelése követett. 1966-67-ben Kőbányán nagy teljesítményű levegős bontó épült a földgáz feldolgozására, városi gáz előállítására. Kőbányán, Óbudán és Albertfalván a városi gáz termelés 1973-ban érte el csúcspontját.
A hetvenes-nyolcvanas években a földgázra történő átállás zajlott le. Nagy beruházás volt ez is, hisz közel egymillió készüléket kellett átállítani városi gázról földgázra, és közben a teljes hálózat rekonstrukciójára is sor került. Szentendre és az Óbudai Gázgyár között is kiépült a nagykapacitású - fél méter átmérőjű - gázvezeték. A harmadik nagynyomású vezeték 1994-95-ben épült meg Százhalombatta és a Kelenföldi Erőmű között. A földgázra történő átállás következményeként 1984. október 15-én leállt az Óbudai Gázgyár. 1988 augusztus 16-án pedig egész Magyarországon véget ért a városi gáz szolgáltatás. A kokszoló kemencéket és az óriási gáztartályokat már rég lebontották. Amit ma messziről is láthatunk, az a víztorony és a három kátránytorony. Látványuk ma is a városrész meghatározó képe - ennél azonban nem több. 2004-ben a Gázművek kivonult a területről. Azóta egyetemtől múzeumon át sok mindent álmodtak már a területre, ám a megvalósítás rendre elmaradt. A szomszédban kiépült a Graphisoft Park, ám a Gázgyár megmaradt építményei ma is üresen várják sorsuk jobbra fordulását.
1994-ben a Köztársaság téri központban megnyílt a Gázmúzeum, így ma már egy helyen, mintegy 300 négyzetméteres területen tekinthető meg a korábban szétszórtan megtalálható egyedi gyűjtemény.
1993-tól a Fővárosi Gázművek részvénytársasági formában működik tovább - kiterjesztve tevékenységét az agglomeráció területére is. Így például Maglódon és Gyömrőn is átvették a gázszolgáltatást. Ekkorra már több, mint 460 ezer lakásban épült ki a gázfűtés:
A gázzal fűtött lakások száma: 1965: 9 ezer; 1970: 79 ezer; 1975: 157 ezer; 1980: 237 ezer; 1985: 303 ezer; 1990: 423 ezer; 1993: 464 ezer.
Az 1990-es évekre a gázellátás gyakorlatilag a teljes várost lefedte, ma már inkább a város változásait, új építkezéseit követik az új gázvezetékek. A jogi szétválasztás következtében 2007-től a Főgáz cégcsoportként működik. A hazai gázfogyasztásnak kb. egyharmada származik hazai forrásból, a többi import. Az ellátórendszerbe Ukrajna felől és a HAG vezetéken Ausztria felől érkezhet gáz; a cikk megjelenése óta Szlovákia felöl is.
Ma már nem csak a gáztűzhelybe és a gázkazánokba, hanem - 21. századi fejlesztésként - gázüzemű autók számára is.